2015. június 20., szombat

8.fejezet

Sziasztok! Meghoztam a 8.fejezetet, ezúttal késés nélkül^^ El sem tudom mondani, hogy mennyire hálás vagyok a sok kommentért! És persze a pipákat és a 29 feliratkozót is nagyon köszönöm :) Remélem ez a rész is tetszeni fog!
Ha elolvastad, kérlek írj véleményt, vagy nyomj egy pipát, sokat jelentene!

◦ ● ◦

HARRY STYLES

 A sárga falakkal körülvett hálószobából egyetlen, hatalmas ablak nyílt az utcára, aminek párkánya elég széles volt ahhoz, hogy kényelmesen felülhessek rá. Ölemben egy kopott bőrkötéses könyvet tartottam felhúzott térdeimnek támasztva és hátamat a hideg falnak vetve végigpörgettem a gyűrött lapokat. Minden oldalon egy-egy rajz köszönt vissza rám. A kusza vonalakból álló vázlatok ezernyi érzelmet és emléket ébresztettek bennem, fájó ürességet hagyva maguk után. Mikor az első üres oldalhoz értem, előhúztam egy ceruzát és egy radírt a mellettem heverő bőr tokból és nekiláttam a rajzolásnak. Az ablakon beragyogó első napsugarak ezüstösen csillogtak a grafiton. Felpillantottam a füzetemből, hogy körbenézzek. A franciaágy melletti mahagóni éjjeliszekrényen egy digitális óra számlapja derengett a szoba félhomályában. Ahogy sejtettem, még csak alig múlt hat óra. Abban reménykedtem, hogy most, hogy viszonylag biztonságban vagyok, többet tudok majd aludni. A rémálmok azonban nem hagytak nyugodni. Mikor fél órával ezelőtt zakatoló szívvel, izzadtan és rémülten felriadtam, nem is próbáltam visszaaludni. Túl sok gondolat kavargott a fejemben. Újra és újra lejátszódott előttem a tegnap este, ahogy álltunk a csillagok alatt, és Louis megölelt. Olyan álomszerűnek tűnt az egész, alig akartam elhinni, hogy valóban megtörtént. Éreztem kezének meleg érintését a mellkasomon, ahogy testünk egymáshoz simul. Már csak a puszta gondolattól is hevesebben vert a szívem és ez megijesztett. Ingerült mozdulattal nyúltam a radírért, hogy harmadjára is újrakezdjem a rajzot. Hiába láttam magam előtt megdöbbentő részletességgel a vonásait, képtelen voltam őket papírra vetni. Vagy csak túl zaklatott voltam a rajzoláshoz. Egy lemondó sóhaj kíséretében becsuktam a könyvet és a földre ejtettem. Tompa puffanással landolt a parkettán, én pedig az ablak rozsdavörös keretének döntöttem a fejem és néztem az üvegen versenytfutó esőcseppeket. 
 Mindig is nehezemre esett közel engedni magamhoz másokat. Hozzászoktam már ahhoz, hogy egyedül kell boldogulnom és soha nem bíztam senkiben. Mégis, mikor Louis elém lépett, magához ölelt és arcát a vállamba fúrta, egyszerűen ledermedtem. Képtelen voltam hátra lépni, vagy ellökni magamtól. Gondolkodás nélkül fontam köré a karjaim és különös fájdalom járt át, mikor éreztem, ahogy nedves könnyei átáztatják a pólóm és egész teste rázkódik a sírástól. Sebezhetőnek tűnt, törékenynek, és ez végtelen aggodalommal töltött el. Most sem értettem igazán, hogy mi ez a megmagyarázhatatlan érzés, de abban biztos voltam, hogy magam mellett akarom őt tartani. Hosszú idő után először éreztem azt, hogy szükségem van valaki másra is és hogy nem akarok többé egyedül lenni. 
 Pillantásom az ablakról az ajtóra vándorolt. Azon töprengtem, hogy Louis alszik-e még. Valószínűnek tartottam, mert nem hallottam mozgást a szomszéd szoba felől. A tegnap esti kirohanása eléggé megijesztett. El tudtam képzelni, hogy milyen szörnyű dolgokon mehetett keresztül és tisztában voltam vele, hogy sokan nem bírnák elviselni ezt a nyomást, az állandó rettegést és a kilátástalanságot. Az, hogy idáig eljutott, már magában bizonyítja, hogy milyen erős lelkileg, mégis folyamatosan kísértett a gondolat, hogy bármelyik percben összeomolhat. De ez nem történhet meg, nem most, amikor végre találkoztunk. Hiszen neki is elmondtam, hogy nincs többé egyedül, rám támaszkodhat. 
 Halk motoszkálás, majd tompa léptek zaja zökkentett ki a gondolataimból. Pár pillanattal később láttam, ahogy Louis elsétál a szoba nyitott ajtaja előtt, majd megtorpan és visszalép. Szemei meglepetten csillogtak, mintha nem számított volna rá, hogy itt talál. Rövid hezitálás után végül belépett, tekintete egyből a szoba végében lévő franciaágyra siklott. A holttesteket eltemettük, kiszellőztettünk, lehúztuk a véres ágyneműt, az emlék azonban ugyanúgy megmaradt. Láttam rajta, hogy nem szívesen tartózkodik a szobában, de nem fordult meg, hanem beljebb lépett és újra rám emelte tekintetét. Rejtett aggodalommal mértem végig, kutattam valami jel után, ami az összeomlásra utalhat. Nem viselt mást, csak egy boxert és egy fekete pólót, karja libabőrös volt a hűvös, reggeli levegőtől. Kusza tincsei szanaszét álltak, tengerkék szemeivel álmosan pislogott. A tegnapi kétségbeesésnek azonban nyoma sem volt. A kezdeti zavar után meleg mosolyra húzta száját, egészen felszabadultnak tűnt.
 - Nem tudsz aludni? - kérdezte halkan.
 - Csak néhány rossz álom. Feküdj vissza - feleltem és halványan elmosolyodtam. Egy darabig csak nézett rám, mintha a válaszon gondolkodna, de végül nem szólt semmit és kiment a szobából. A folyosóra érve azonban a lépcső felé fordult, pár pillanattal később pedig tompa csörömpölést hallottam a konyha felől. Összevont szemöldökkel meredtem az ajtó irányába, majd felsóhajtottam és lenyúltam a könyvemért. Nem nyitottam ki, csak végigsimítottam a kopott kötésen és kibámultam az ablakon. A töredezett aszfalton álló pocsolyák vize remegett a szemerkélő esőben. A szemközti ház mögül egy járkáló botladozott elő, középkorú nő, csomókba tapadt, barna hajjal és koszos, szakadt ruhával, amit csak az alvadt vér tapasztott rothadó testéhez. Eszembe jutott, hogy milyen volt, amikor még minden egyes alkalommal kihagyott egy ütemet a szívverésem, amikor láttam egy élőholtat. A gyomrom még mindig felfordul a látványuktól, de nem hiszem, hogy ez valaha is változni fog. Hiába nézek szembe a kétlábon járó halállal minden egyes nap, ehhez nem lehet hozzászokni. 
 Pár perc múlva újra hallottam a lépteket. Louis két bögre gőzölgő teával a kezében tért vissza. Az egyiket egy mosoly kíséretében átnyújtotta nekem, majd a könyvespolc melletti sarokban álló fotelba huppant. Nem mozdultam a párkányról, de megfordultam, hogy szembe nézhessek vele. Lassan az egész testemben szétáramlott a meleg, ahogy kortyolni kezdtem a teát. Louis felhúzott térdekkel ült, mindkét tenyerével átölelve a gőzölgő bögrét és angyali mosolyra húzta ajkait, miközben tengerkék szemeivel engem nézett. Mogyoróbarna tincsei aranyként ragyogtak a reggeli fényben, nekem pedig hirtelen nehezemre esett levegőt venni. Néha megdöbbentett, hogy mennyire gyönyörűnek láttam. Mosolya azonban lassan halványodni kezdett, ahogy a gondolataiba merült.
 - Gyakran vannak rossz álmaid? - kérdezte aggódva. Csak nehezen sikerült elszakítanom róla a tekintetem, hogy kibámuljak az ablakon, miközben a válaszon gondolkodtam.
 - Minden egyes alkalommal, mikor lehunyom a szemem... - feleltem végül halkan, majdhogynem suttogva. - Legalábbis azóta, hogy... - kezdtem bele, de elcsuklott a hangom. Éreztem a torkomat szorongató gombócot, ahogy felszínre törtek az emlékek. Az a bizonyos éjszaka, ami álmomban sem hagy nyugodni és amit sohase fogok tudni elfelejteni, bármennyire is szeretném. Nem számít mennyi idő telik el, a mellkasomat égető fájdalom nem akar enyhülni...
 - Hé, minden rendben - mondta Louis nyugtató hangon - Ha készen állsz beszélni róla, én itt leszek. - tette hozzá és bátorítóan elmosolyodott. Szavai különös melegséggel töltöttek el. Ekkor értettem meg igazán, hogy mennyit is jelent az, hogy Louis itt van mellettem, még ha egyenlőre nem is állok készen erre a beszélgetésre.
 - Köszönöm - feleltem egy őszinte mosoly kíséretében és nagyot kortyoltam a teámból. Hosszú percekig egyikünk sem szólt semmit. A hirtelen beállt csöndben nem hallatszott más, csak az esőcseppek tompa kopogása az ablakon és egy légy zümmögése, ahogy újra és újra az üvegnek csapódik.
 - Mi az a könyv a kezedben? - kérdezte végül Louis.
 - Hogy ez? Csak egy rajzfüzet - feleltem.
 - Nem gondoltam volna, hogy szeretsz rajzolni - mondta meglepetten, mire én csak vállat vontam.
 - Na és te? Veled mi a helyzet? - érdeklődtem.
 - A sport mindig is jobban érdekelt, mint a művészet. Kivéve persze a zenét - vigyorodott el.
 - Én az a tipikus otthon ülős fajta voltam. Sorozatnézés, videó játékok, olvasás... - néztem ki az ablakon elmerengve - Akkor fogtam csak fel, hogy itt az apokalipszis, mikor tudatosult bennem, hogy nincs több új rész a kedvenc sorozataimból. Hetekig depressziós voltam.
 - Én a focival voltam így - nevetett fel Louis, majd nagyot sóhajtott és álmos szemekkel meredt a kezében tartott bögrére - Az apokalipszis közepén nincs nagyon idő labdákat kergetni...
 Újabb csönd borult a szobára, én pedig egy ideig csak szótlanul bámultam ki az ablakon. Jól esett itt ülni és beszélgetni Louis-val, szerettem volna kicsit többet megtudni róla. A gond csak az volt, hogy hozzám hasonlóan neki is rengeteg fájó emlékkel kellett szembe néznie, ezért alaposan át akartam gondolni, hogy mit kérdezhetek tőle anélkül, hogy régi sebeket tépnék fel. Sosem voltam valami jó ebben az ismerkedős dologban. Mikor ismét felé fordultam, hogy bármivel is, de megtörjem a csendet, meglepetten szembesültem vele, hogy Louis elaludt. Békés arccal szuszogott a fotelban fejét oldalra döntve, mellkasa egyenletesen emelkedett fel-le. Arcomra meleg mosoly kúszott, miközben felálltam és a szemközti falnál álló üvegajtós szekrényhez léptem. Óvatosan kinyitottam és elővettem egy pokrócot. Lábujjhegyen osontam Louis foteléhez, hideg borzongás járt át, ahogy meztelen talpam a padlóhoz ért. Lehajoltam, hogy kivegyem ölében pihenő kezeiből az üres bögrét. Nagyot dobbant a szívem, ahogy ujjaim puha, meleg bőréhez értek. A bögrét óvatosan a földre tettem, majd gondosan betakargattam Louist a homokszínű pokróccal. Fölötte álltam, kezemet a karfán támasztva és lélegzetvisszafojtva figyeltem finom vonásait, arcának élét, megrebbenő szempilláit, résnyire nyílt, puha ajkait. Szívem a torkomban dobogott, ahogy közelebb hajoltam. Alig néhány centi választott csak el minket egymástól, arcomon éreztem meleg leheletét. Égtem a vágytól, hogy megérintsem. Lehunytam szemeim és összeszorított ajkakkal próbáltam visszanyerni az uralmat a rám törő érzések felett. Végül nagyot nyeltem és kiegyenesedtem, majd halk, de gyors léptekkel visszasiettem a párkányhoz. Mély lélegzetvételekkel próbáltam lecsillapítani szapora szívverésem, homlokomat a hideg, nedves üveghez nyomtam. Végül magamhoz vettem a füzetem és a ceruzám és nekiláttam a rajzolásnak. Ezúttal volt modellem, így sokkal könnyebben ment a dolog. Nagyjából egy órával később, mikor úgy éreztem, hogy kész a rajz, becsuktam a könyvet és kényelmesen hátradőltem. Fogalmam sincs, hogy mennyi idő telhetett el, mire végre elszakítottam Louis alvó arcáról a tekintetem és egy sóhaj kíséretében lemásztam a párkányról. Lesöpörtem fekete pólómról és farmeromról a radírmaradványokat, majd elindultam az ajtó felé. 
 - Jó reggelt... - hallottam meg hirtelen Louis álmos hangját a hátam mögül. Összerezzentem, majd felé fordultam és mosolyogva figyeltem, ahogy szemét dörzsölgetve kibújik a takaró alól.
 - Jó reggelt! - feleltem.
 - Mindjárt összedobok valami reggelit, csak felöltözöm - motyogta, miközben nagyot nyújtózkodott.
 - Rendben - mondtam, majd a gyerekszoba felé vettem az irányt. Az ágyamra huppantam és elővettem a hónaljtokomból a két mattfekete pisztolyt, majd elkezdtem őket szétszerelni és tisztogatni. Közben hallgattam a csörömpölést a konyhából és magamban mosolyogtam. Pár perc múlva azonban valami különös dologra figyeltem fel. Mintha az ajtó csapódását hallottam volna. Abbahagytam a pisztoly törölgetését és fülelni kezdtem. Nem hallottam semmi mozgást, lépteket, vagy bármiféle zajt, csak a teljes és végtelen csendet. El sem tudtam képzelni, hogy mi oka lett volna Louisnak elhagyni a házat, mégis elfogott az idegesség. Letettem magam mellé az ágyra a fegyvert és a rongyot, majd a lépcső felé indultam.
 - Louis? - kiáltottam, áthajolva a korláton. Semmi válasz. Sietős léptekkel lerobogtam a lépcsőn, egyenesen a konyhába. Tanácstalanul néztem végig a pulton heverő edényeken és hozzávalókon. 
 - Louis! - kiáltottam ismét, mikor a nappaliba értem. Tudtam, hogy nincs a házban, akkor hallotta volna a kiáltásom. Mégis, mikor észrevettem, hogy az ajtó biztonsági lánca nincs beakasztva, kihagyott egy ütemet a szívverésem. Először mérhetetlen düh fogott el a gondolatra, hogy Louis egyedül hagyta el a házat, anélkül hogy szólt volna. A pillanatnyi fellángolást azonnali aggodalom követte, gondolkodás nélkül nyúltam a hónaljtokomban lévő mattfekete pisztolyért. Legszívesebben kirontottam volna az ajtón, de óvatosnak kellett lennem. Fogalmam sem volt, hogy mi vehette rá Louist arra, hogy kimerészkedjen a házból, vagyis nem tudhattam, hogy mi vár rám odakint. Hátamat a falnak vetettem, egyik kezemben pisztolyt tartottam, a másikkal pedig óvatosan lenyomtam a kilincset. Mikor az ajtó kinyílt, előreszegezett fegyverrel léptem ki. Elhagyva a ház biztonságot nyújtó melegét izmaim azonnal megfeszültek, a hűvös levegő érintése mentén libabőrös lettem. Louis az út túloldalán sétált, sietve felkapott pulcsiban. Mikor megláttam, megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, de nem engedtem le a pisztolyt. Pár lépésre tőle egy csapzott kutya állt. Nagydarab keverék, bundája csomókba tapadt a kosztól, száját fenyegető vicsorra húzta elővillantva fogait. Megfagyott ereimben a vér, mikor tudatosult bennem, hogy Louis az állat felé tart.
 - Louis! - kiáltottam ijedten. Louis meglepetten fordult felém, kék szemei riadtan csillogtak a napfényben. Ebben a pillanatban a kutya elrugaszkodott a földtől, hogy acsarkodva rávethesse magát. Habozás nélkül húztam meg a ravaszt, a dörrenést visszhangozva verték vissza a környező házak. Az állat felnyüszített, majd tompa puffanással elterült a földön. Louis dermedten állt és üveges szemekkel meredt a kutya mozdulatlan testére. A szemközti ház mögül egy kisebb csapat járkáló bukkant elő, egyenesen felé tartva. Mire az egyikük rávethette volna magát, én már ott voltam közöttük machetével a kezemben. Egy határozott mozdulattal lecsaptam az élőholt fejét, Louist pedig a ház felé löktem. Ijedten hátráltam a rám támadó másik három járkáló elől. A hozzám legközelebb lévőnek felülről vágtam ketté a koponyáját, mielőtt azonban kihúzhattam volna a késem a csont fogságából, egy másik elkapta a karom. Rothadó fogai már csak centikre voltak a bőrömtől, mikor Louis megjelent mögötte, megragadta tépett, fekete haját és hátrarántotta a fejét. A következő pillanatban újabb dörrenés visszhangzott, ahogy elsütötte a járkáló füléhez tartott pisztolyt. Közben sikerült kiszabadítanom a késem és pont időben fordultam meg, hogy lefejezzem a hátulról rám támadó élőholtat. Miután megbizonyosodtam róla, hogy az egyetlen mozgó dolog a közelemben Louis, megálltam egy pillanatra, hogy levegőt is vegyek. 
 - Jól vagy? - ragadtam meg a karját és aggódva mértem végig. Szürke pulóverét és sötétkék nadrágját több helyen is vérfoltok borították és a gondolat, hogy ezek közül valamelyik a sajátja is lehet, rettegéssel töltött el.
 - Igen... Te? - lihegte, szemében ugyanaz az aggodalom tükröződött. Én csak bólintottam, majd vettem egy mély levegőt és próbáltam lenyugodni. Ahogy az adrenalin hatása múlni kezdett, úgy lettem egyre dühösebb. Erősen megszorítottam Louis karját, majd határozott léptekkel a ház felé rángattam.
 - Hé, várj már... - tiltakozott, de én nem engedtem a szorításon. Mikor beértünk, bevágtam magam mögött az ajtót és Louis felé fordultam.
 - Figyelj, én nem... - kezdett bele, de nem hagytam időt neki, hogy befejezze. Két kézzel megmarkoltam a ruháját és a falnak löktem.
 - Mi a francot képzeltél? - üvöltöttem, miközben teljes súlyommal a falhoz szegeztem.

17 megjegyzés:

  1. Mi a szar??? Mi az, hogy itt hagyod abba? Pedig már annyira vártam a "Harry vagyok és most bedühödök" reszt... Most mérhetelenül mérges vagyok! És egy hétig nem leszek itthon... -_- Viszont eszméletlen jó! Nagyon jól írsz! Szeretem, hogy másfajta történet, nem olyan, mint a többi. Bírom ezeket a járkálókat! ;) Harry drágám, jöjj már rá, hogy belezúgtál Lou-ba! Viszont cuki vagy... a kis otthonülős típus.. Hát megzabállak! :3♡ Louiskám... Mit csinálsz? Mit vártál? Hogy majd elkezd nyalogatni?... Aranyos vagy, hogy azt mondtad, te ott leszel amikor Hazza készen áll a beszélgetésre!♥♥
    Imádom! Így tovább, és remélem mire hazajövök (1 hét múlva) lesz fent ùj rész! :D
    Puszi: Bogi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszik :) Igyekszem befejezni az új részt, mire hazajössz^^ Köszönöm, hogy írtál! <3

      Törlés
  2. Oh istenem!! Ez a történet a végzetem, annyira de annyira imádom!! <3 Mikor megláttam, hogy új rész van, majd kiugrottam a bőrömből!! Váááááá! Én kikészültem, eldobtam mindent a kezemből, és a telefonomat a kezembe véve, egy most ne zavarjon senki mondattal elhúztam a szobámba, befészkelve magam az ágyba :3
    Annyira csodálatosan írsz! Imádom, az olyan apró dolgokat, mint az esőt, a napsugarakat, és ahogy ezeket leírod, eszméletlen :3
    Harry meg rajzol <3 aww :3 már most imádom, és az hogy otthonülős, hát nagyon édes komolyan :) megzabálom :)
    Louis meg aww :3 "- Ha készen állsz beszélni róla, én itt leszek. - tette hozzá és bátorítóan elmosolyodott. " elolvadok, olyan édesek együtt :3
    "Lehajoltam, hogy kivegyem ölében pihenő kezeiből az üres bögrét. Nagyot dobbant a szívem, ahogy ujjaim puha, meleg bőréhez értek. A bögrét óvatosan a földre tettem, majd gondosan betakargattam Louist a homokszínű pokróccal. Fölötte álltam, kezemet a karfán támasztva és lélegzetvisszafojtva figyeltem finom vonásait, arcának élét, megrebbenő szempilláit, résnyire nyílt, puha ajkait. Szívem a torkomban dobogott, ahogy közelebb hajoltam. Alig néhány centi választott csak el minket egymástól, arcomon éreztem meleg leheletét. Égtem a vágytól, hogy megérintsem. " kedvenc részem <3 gyönyörű ahogy leírtad :3 jajj alig várom, hogy lépjen valamelyik :) tisztára be vagyok izgulva! :D
    Louis meg kiment!! hát kihaltam!! hallod teljesen kikészültem, rágtam a körmöm, hogy mi lesz vele, de hála az égnek meglett és nem lett semmi baja!! megnyugodtam :) És a vége!! OMG!!! te jó ég!! ahogy Harry a falnak nyomtam!! engem kikészített!! Jézusom!! a köviiit akarom most! :DDD
    Imááádom!! Eszméletlen vagy!! csak így tovább csajszi ;)
    Köszönöm, hogy írod <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is alig várom már, hogy lépjenek:3 Örülök, hogy tetszik a történet és köszönöm, hogy írtál, nagyon sokat jelent! <3

      Törlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Felfoghatatlannak tartom hogy valaki képes így írni.
    Tisztára mint mikor 3D-s szemüveggel nézel meg egy filmet:D Azt mondod waoooo és én ugyanígy érzek mikor olvasom a történeted *-* Csak így tovább ^-^ xoxo egy örök olvasód

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, köszönöm szépen :) Nagyon örülök, hogy tetszik és köszönöm, hogy írtál! <3

      Törlés
  5. Ahhh Q.Q megijedtem, hogy baja esik Lounak. Kínzás itt abbahagyni! Remélem hamar folytatod! Nagyon - nagyon jó rész, izgalmas és egyre reményteljesebb. Larry ügyben, persze :D
    Imádom! Várom a kövit~
    xx Dé.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszett a rész, sietek a folytatással! :) Köszönöm, hogy írtál! <3

      Törlés
  6. szija én most találtam a blogot nagyon tetszik :) alig várom hogy mi fog történi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszik :) Köszönöm, hogy írtál! <3

      Törlés
  7. Szia :) Nem rég (oké tegnap) leltem rá erre a blogra és eddig nagyon nagyon tetszik :D És mivel megszerettem ezért most mnár én is itt leszek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek nagyon örülök, remélem a továbbiakban is tetszeni fog a történet! :) Köszönöm, hogy írtál! <3

      Törlés
  8. Nagyon jó ez a történet!Imádom kérlek siess a kövivel!

    VálaszTörlés
  9. Nagyon jó ez a történet!Imádom kérlek siess a kövivel!

    VálaszTörlés
  10. Nagyon jó ez a történet!Imádom kérlek siess a kövivel!

    VálaszTörlés
  11. Szia!
    Nagyon nagyon nagyon tetszik a blogod!!!❤ nagyon jó. Hozz kövit gyorsan! :)

    VálaszTörlés