2015. november 8., vasárnap

11.fejezet

Sziasztok! El sem tudom mondani, hogy mennyire boldog vagyok, hogy még ezután a hosszú szünet után is itt vagytok és olvassátok a blogot. Általában úgy vagyok vele, hogy belekezdek valamibe, aztán egyszerűen megunom, vagy nem tartom elég jónak ahhoz, hogy további időt pazaroljak rá és abbahagyom. Még soha egyetlen történetemmel sem jutottam el ilyen messzire, pedig ez a 11 fejezet sem éppen sok... de ezt is csak nektek köszönhetem!:) Nem is tudjátok, hogy milyen sokat jelent számomra minden egyes komment, és hogy mennyi motivációt ad ahhoz, hogy folytassam! Talán lesznek kisebb-nagyobb szünetek, de megígérem, hogy amíg itt vagytok és olvassátok, addig nem fogom abbahagyni :)
(Ha esetleg valakit érdekel, létrehoztam egy facebook csoportot is, nyugodtan csatlakozzatok :) )
Ha elolvastad, kérlek írj véleményt, vagy nyomj egy pipát, sokat jelentene!

◦ ● ◦

LOUIS TOMLINSON

Fogalmam sem volt, hogy mennyit alhattam, de kicsit sem éreztem magam kipihentnek, mikor felébredtem. Nem nyitottam ki a szemeimet, csak álmosan szuszogtam és puha, meleg párnámhoz dörzsöltem az arcom. Ahogy azonban kezdtem egyre éberebb lenni, hamar rá kellett jönnöm, hogy nem egy párnát, hanem valami egészen mást szorongatok. A szemeim kipattantak, meglepetten pislogva néztem fel és Harry arcával találtam szemben magam alig néhány centire az enyémtől. Zavartan megköszörültem a torkom és sietve hátrébb húzódtam, míg hátam valami keménynek nem ütközött. Kezeimet ijedten öleltem magamhoz, szívem hevesen vert. Nem értettem, hogy miért alszunk egy ágyban, hogy miért jöttem ennyire zavarba, és hogy miért fáj megállás nélkül a hasam. Harry a könyökére támaszkodva ülő helyzetbe tornázta magát és néhány hosszú, feszült pillanatig csak meredt rám azokkal a nagy, zöld szemeivel.
- Jobban vagy már? Eléggé ki vagy pirulva - szólalt meg halkan, majd előre nyúlt és meleg tenyerét a homlokomra helyezte. Összerezzentem az érintésére, mire sietve visszahúzta a kezét.
- Nem érezlek lázasnak... - jegyezte meg összevont szemöldökkel. Közben lassan forogni kezdtek a fogaskerekek az agyamban és végre beugrott a tegnap este. Az egész olyan hatást keltett, mint egy zavaros rémálom. Körülnézve a szobában arra is sikerült rájönnöm, hogy a nappaliban vagyunk, a kanapén, és hogy az a kemény valami, amihez éppen hozzá simulok, a háttámla. A napszakra csak az ablakot fedő deszkák résein beáramló halovány napsugarakból következtethettem, de úgy ítéltem meg, hogy késő délután felé járhat az idő. Vagyis lényegében az egész napot átaludtam. Ezzel még nem is lett volna különösebb baj. A probléma ott kezdődött, hogy úgy éreztem, tudnék aludni még legalább egy hetet. 
Harry várakozó tekintete hamar eszembe juttatta, hogy nemrég a hogylétem felől érdeklődött, én pedig még nem adtam választ. Hirtelen nem is tudtam, hogy mit kéne mondanom. A fejem lüktetett, émelyegtem és a hasam is fájt. Mit is mondott Harry? Ja igen... ételmérgezés.
- Azt hiszem, hogy... jobban vagyok - feleltem végül bizonytalanul. Ő csak bólintott, felkelt a kanapéról és a kezembe nyomott egy nagy pohár vizet. Felültem és engedelmesen inni kezdtem. Az evésnek már csak a gondolatától is liftezni kezdett a gyomrom, de úgy éreztem, hogy egy zuhany jól esne. Álmosan dörzsölgetve a szememet csúsztam ki a kanapé szélére és az üres poharat Harrynek adtam.
- Feküdj vissza nyugodtan - mondta sietve, mikor rájött, hogy épp felállni készülök.
- Előbb szeretnék lezuhanyozni - feleltem elszántan. Harry egy darabig csak rosszallóan meredt rám, majd nagyot sóhajtott és a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen. Rövid habozás után, kelletlenül ugyan, de elfogadtam a felajánlást és a karjára támaszkodva keltem fel a kanapéról. A hasam jobban fájt ugyan a kelleténél, de néhány bizonytalan lépés után sikerült megtalálnom az egyensúlyom. Elengedve Harryt indultam a lépcsőhöz és a korlátba kapaszkodva lassan, de biztosan haladtam felfelé. Közben egyre több részlet jutott eszembe a tegnap estéből és kezdtem egyre kínosabban érezni magam. Nem akartam, hogy bárki is ilyen elesettnek lásson... Az emeletre érve a háló felé indultam, de Harry, aki egész eddig mögöttem araszolva követett, egyből a fürdő felé irányított, mondván hogy majd ő hoz nekem tiszta ruhát. Beletörődötten sóhajtottam fel és követtem az utasítást. A kád szélén ülve várakoztam. Meglepett, hogy Harry ennyire... gondoskodó, és bár jól esett, hogy valaki törődik velem, mégis kicsit kellemetlenül érintett. Nem szerettem mások terhére lenni. Mikor végre felbukkant az ajtóban egy kupacnyi tiszta ruhával, átvettem őket tőle, halkan megköszöntem és minden további nélkül bezárkóztam a fürdőbe. Hosszan elidőztem a zuhany alatt. Hagytam, hogy a forró cseppek végigszaladjanak a hátamon, miközben homlokomat a csempének nyomtam. A hasam megállás nélkül fájt, ami további aggodalomra adott okot. Talán Harrynek igaza van... Talán tényleg csak egy egyszerű gyomorrontás. De nem hagy nyugodni a gondolat, hogy mi van, ha mégsem. Ha ez valami sokkal komolyabb... Nem is tudom, mondjuk egy... vakbélgyulladás? Egyre növekvő félelem kerített hatalmába, kiszorítva minden levegőt a tüdőmből. Remegve zártam el a csapot és szó szerint kiestem a fülkéből. Megkapaszkodtam a mosdókagylóban és zihálva kaptam magamra a törülközőm. Nem akartam meghalni, már nem. Amióta csak elkezdődött ez az egész, rettegtem, hiszen a jelenlegi körülmények között bármelyik nap lehetett az utolsó. A betegség gondolata azonban még soha nem fordult meg a fejemben, pedig ez is egy igen komoly veszély. Nincsenek gyógyszerek, orvosok, kórházak, vagy internet, hogy információt szerezzünk... Mély levegővételekkel próbáltam lenyugodni. Tudtam, hogy felesleges ilyeneken aggódnom, hiszen nincs semmi, amit tehetnék. Hinni akartam Harrynek, meggyőzni magamat is, hogy ez nem több egyszerű gyomorrontásnál. Megtörölköztem és sietve magamra kaptam a tiszta ruhákat. Fáradtnak és erőtlennek éreztem magam, alig vártam, hogy visszafekhessek az ágyamba. Az ajtón kilépve Harryvel találtam szemben magam, aki a túlsó falnak dőlve várakozott komor arccal és keresztbe font karral. Nem szólt semmit, csak nézett rám kérdőn, én pedig halvány mosolyra húztam a szám, hogy jelezzem, jól vagyok. Fáradt léptekkel indultam lefelé a lépcsőn, de sokkal bizonytalanabbnak éreztem magam, mint felfele jövet. Félúton megtorpantam, mikor szédülni kezdtem, de a következő pillanatban Harry tűnt fel mellettem és átkarolta a derekam. 
- Várnunk kéne az indulással... - jegyezte meg, miközben lefelé indultunk. Ijedten kaptam felé a fejem. Nem, én nem akartam, hogy miattam kelljen várnunk. Nem akartam teher lenni és nem akartam hátráltatni. Maradjunk csak szépen a tervnél.
- Nem, minden rendben. Holnapra jól leszek, csak aludnom kell egyet - feleltem, és nem csak őt, de magamat is próbáltam győzködni. Harry néhány pillanatig kétkedve nézett rám, majd nagyot sóhajtott.
- Meglátjuk - felelte végül. Leérve a nappaliba egyből a kanapéra rogytam. Megittam egy pohár vizet és bebújtam a takaró alá. Összegörnyedve húztam fel a térdeim, abban bízva, hogy így majd kevésbé fog fájni a hasam...
- Szólj, ha bármire szükséged lenne. Itt leszek a földszinten - közölte Harry, miközben megigazgatta a takaróm. Akaratlanul is mosoly kúszott az ajkaimra. Soha nem gondoltam volna, hogy van egy ilyen anyáskodó oldala is... de kifejezetten aranyos volt. Hümmögve bólintottam és lehunytam a szemeim. Most, hogy ismét egyedül maradtam a gondolataimmal, ismét elfogott az aggodalom ezzel az egész hasfájásos dologgal kapcsolatban, de szerencsére túl fáradt voltam ahhoz, hogy sokáig forgolódjak. Pillanatokon belül sikerült álomba merülnöm.

Hangos csörömpölésre riadtam fel. Torkomban dobogó szívvel ültem fel és ijedten pillantottam körbe. A hang a konyha felől jött, és elfojtott szitkozódás követte. Néhány pillanat múlva Harry dugta be göndör fejét az ajtón és bűnbánó tekintettel nézett rám.
- Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni... - mondta halkan, miközben beljebb lépett. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel és halkan felnevettem. Nagyot ásítva kezdtem nyújtózni és a bedeszkázott ablakra pillantottam. Odakint már felkelt a nap, talán délelőtt lehetett...
- Hogy érzed magad? - kérdezte Harry miközben fürkésző szemekkel mért végig.
- Sokkal jobban, mint tegnap - feleltem mosolyogva. A hasam ugyan még fájt egy kicsit, de jóval kipihentebbnek éreztem magam. Hogy szavaimat nyomatékosítsam, le is másztam a kanapéról. 
- Indulhatunk - közöltem teljes határozottsággal. 
- Biztos vagy benne? - kérdezte Harry óvatosan, mire bólintottam. A kanapé támlájára terített farmeremhez léptem és sietve belebújtam. Azt hiszem az lehetett a legfőbb jele annak, hogy már jobban vagyok, hogy a következő gondolatom az volt, hogy mi a reggeli. A konyhába érve megfogadva Harry tanácsát csak egy kis szelet kétszersültet ettem. Ezután nekiláttunk a pakolásnak, és én végig magamon éreztem Harry aggódó tekintetét. Persze amint felé pillantottam oldalra kapta a fejét, mintha mi sem történt volna. Magamban jókat szórakoztam rajt, tényleg nagyon aranyos volt, ahogy aggódott. Mivel már napokkal ezelőtt elkezdtük összeszedni a szükséges dolgokat, viszonylag hamar végeztünk. A fegyvereinket magunkra csatoltuk, a többi cuccot pedig kétfelé osztottuk és a táskáinkba tettük. Ahogy közeledett a pillanat, hogy magunk mögött hagyjuk a házat, egyre inkább akartam maradni. Talán nem csupa jó emlék kötött ide... de volt néhány pillanat, amikor úgy éreztem, mintha minden rendben lenne. Mintha nem épp az apokalipszis kellős közepén lennénk. Mintha valami több is várna ránk... nem csak fájdalom és szenvedés. Nagyot sóhajtva vettem a vállamra a táskám és meglepetten szembesültem vele, hogy jóval könnyebb, mint azt vártam.
- Mehetünk? - kérdezte Harry, ahogy mellém lépett. Keserű mosollyal az arcomon bólintottam. Vetettem még egy utolsó pillantást a nappalira, majd machetével a kezemben kiléptem az ajtón. A nap állásából ítélve nem sokkal múlhatott dél, a levegő nyirkos és hűvös volt. Mindenre készen vágtunk neki a kihalt utcának, ahol se élő, se holt nem járt. A térkép Harrynél volt, így rábíztam a vezetést, én csak szótlanul követtem, miközben a mellettünk elhaladó üres házakat lestem. A kisváros fénykorában sem lehetett valami forgalmas, de a most ránk telepedő, nyomasztó csendben nem hallatszott más, csak lépteink tompa visszhangja. Hamarosan a kanyargós utca, amin eddig haladtunk egy kereszteződésben találkozott az autópályával. Kiérve a városból mindkét oldalról magas fenyők vettek minket körül, mögöttük a távolban hófedte hegycsúcsok magasodtak. Előttünk szanaszét heverő, piros bóják és magukra maradt markológépek jelezték egy félbemaradt építkezés nyomait. Ahelyett, hogy egyenesen haladtunk volna tovább a sűrű erdőbe vesző, minden bizonnyal a hegyek felé vezető úton, jobbra kanyarodtunk, a következő város irányába. A táj jó ideig nem változott. Hosszú kocsisorok mellett haladtunk el, a fenyőerdőt pedig csak ritkán szakította meg egy-egy keskeny ösvény. A végtelen eget félig áttetsző felhőfátyol takarta, utat engedve a szikrázó napsütésnek. A friss hegyi levegő azonban ennek ellenére is hűvös maradt. Mindketten gondolatainkba merülve, némán sétáltunk egymás mellett, de egyáltalán nem éreztem kínosnak a csendet. Sokkal inkább volt megnyugtató. A szemem sarkából láttam, hogy Harry néha vetett felém egy-egy fürkésző pillantást, mintha csak ellenőrizni akarná, hogy megvagyok-e. Nehéz volt visszatartanom a mosolyom, mikor rajta kaptam. 
Számításaink szerint nagyjából három óráig fog tartani, míg elérjük a következő várost. Alig negyven perce lehettünk úton, de nekem már most elegem volt a sétából. A hasfájásom ugyan nem rosszabbodott, de még mindig nem éreztem úgy, hogy erőm teljében lennék. Hamarosan azonban a hegy oldalába értünk, ahol az összefüggő fenyőerdőt sziklás, völgyes táj váltotta. Tőlünk jobbra meredek sziklafal húzódott, még több fával és egy újabb hegyi úttal a magasban. Balra ezzel szemben rozsdás korlát feszült, alattunk pedig feltárult az erdőkkel és patakokkal tarkított völgy. A gyönyörű látványt a távolban derengő fehér hegycsúcsok koronázták meg, éles kontrasztot adva az ég ragyogó kékségével. Néhány perc erejéig minden problémámról megfeledkeztem, ahogy a tájban gyönyörködtem. Ez a gondtalanság azonban nem sokáig tartott, hamarosan ugyanis egy több méter magas sziklafal keresztezte az utunk.
- Itt meg mi történt? - kérdeztem elhűlten, miközben az előttünk magasodó törmeléket figyeltem. 
- Gondolom leomlott az út. Talán egy vihar, vagy hasonló miatt - felelte Harry elgondolkodva, miközben a magasba nézett, a fölöttünk futó útra, ahonnan a sziklaomlás indulhatott. 
- Most mi legyen? - tettem fel a kérdést kétségbeesetten. Alattunk mély szakadék, mellettünk megmászhatatlan sziklafal, előttünk sikamlós kőhalom... 
- Nem is olyan rég elhaladtunk egy hegyi ösvény mellett... Talán megpróbálhatnánk arra - ajánlottam bizonytalanul, mire Harry csak megrázta a fejét.
- Azok az ösvények nincsenek rajta a térképen. Ha letérünk az országútról könnyen eltévedhetünk - felelte, miközben összevont szemöldökkel méregette a sziklákat - Meg kell próbálnunk megmászni.
Kétkedő tekintettel meredtem rá. Nem mondom, hogy nekem nem fordult meg a fejemben az ötlet... de a törmelék legalább öt méter magas és nem túl stabil. Elég egy rossz lépés és már gurulunk is lefelé a szakadékba...
- Biztos vagy benne? - kérdeztem bizonytalanul.
- Van más lehetőségünk? - felelte Harry és határozott léptekkel indult az akadály felé. Ajkaimat mély, reszketeg sóhaj hagyta el, ahogy torkomban dobogó szívvel követtem. Az út belső végén kezdtünk neki a mászásnak, ahol a törmelék ugyan magasabb volt, de így legalább távolabb lehettünk a szakadéktól. Lassan haladtunk felfelé, mivel nehezen találtunk biztos fogást, az apró kövek gurulva szaladtak ki alólunk. Nagyjából félúton járhattunk, mikor Harry lábai alatt megremegett az egyik szikla. Mindketten mozdulatlanná dermedtünk, de már késő volt. Elég volt egyetlen követ megmozgatnunk ahhoz, hogy hangos robajjal meginduljon az omlás. Épp időben sikerült megkapaszkodnom a hegyoldal stabil falában. Harry után nyúltam, de mielőtt megragadhattam volna felém nyúló kezét, kicsúszott alóla a talaj és a legördülő kövekkel együtt a szakadék felé sodródott. Csak álltam ott dermedten és tétlenül néztem, ahogy a sziklák maguk alá temetik.

17 megjegyzés:

  1. Te jó ég ! Mi történik velük ? Ne mond, hogy Harrynek valami baja lesz vagy .... ! Nagyon izgulok és várom a kövi részt,hogy mi fog történni velük!

    VálaszTörlés
  2. Uristen!!! Ez mi??? Harry mi tortent veled? Nagyon joo lett..kivancsi leszek mi fog tortenni veluk..IMADTAM...Csupa nagy betuvel..Varom a kovit..:)

    VálaszTörlés
  3. Ohh istenem... El se tudod képzelni mennyire vártam az új részt... És így abbahagyni? Te meg akarsz minket ölni????
    Nagyon jó volt,örültem hogy Lou jobban van...erre Harry 😢😥
    Várom a kövit!!!!! ❤💋

    VálaszTörlés
  4. Mi ez??? Mi ez kérem szépen?? Louis jobban lett, erre Harry!!! Neeeeee!! Istenem, nem akarom, hogy baja essen, nem bírom!!
    Eszmélelten, tökéletes, és imádom!!! Izgatottan, lerágott körmökkel várom a kövit ❤❤

    VálaszTörlés
  5. Szent isten!
    Ez mi ez? EZ MI EZ?
    Minden happy, elindulnak, és bumm szívroham. Remélem semmi baja nem lesz Harry-nek. Túl szomorú, hogy igaz legyen.
    Nagyon várom a következőt, csodás lett.
    xoxo, Roni♡

    VálaszTörlés
  6. Úr isten ne már itt abba hagyni ez ember kínzás!Kérlek siess a kövivel mert imádom a blogod! :*

    VálaszTörlés
  7. Na neeeeeeeem !!!!! Ez igazságtalan ! Miért kínzol bennünket ennyire !?!?!?! Haj, édes Harrym kapaszkodj !!!!!! Ha baja lesz én meghalok ! Sies a következő résszel mert nem birom sokáig ! :)

    VálaszTörlés
  8. ÚRISTEN!!!NEE!!Harryyy :'(((....remélem nem lesz semmi baja:).Nagyon várom már a kövi részt,és nagyon tetszik:DD

    VálaszTörlés
  9. Ahhhhhha!!! Megölsz, mint egy új olvasodat, megölsz Te!!! Imádom, siess!!!!❤ remélem nem lesz semmi baja Harrynek❤

    VálaszTörlés
  10. http://punkvsviregyermek.blogspot.sk/ Larry blog :D

    VálaszTörlés
  11. Mikor lesz uj?:)

    VálaszTörlés
  12. Szia nagyon jó várom a kövit siess. :)
    Xoxo. Réka

    VálaszTörlés
  13. Boldog Új évet, siess a kovivel, irto joo❤❤

    VálaszTörlés
  14. Mikor lesz új rész? Naagyooon várom! ❤❤❤ a csopiba is írtam, de nem válaszoltál, remélem nincs baj...
    Puszi

    VálaszTörlés
  15. Kééérlek folytasd! Ezt vétek lenne abbahagyni!
    Puszi <3

    VálaszTörlés
  16. Én most találtam meg nem rég és nagyon, nagyon tetszik! Mikor elolvastam az utolsó pár sort síró rohamom támadt és most sem tudom abba hagyni!! Nagyon szépen kérlek, hogy ne hagyd abba, főleg ne így és ilyen véggel!! Folytasd minél hamarabb!!!

    VálaszTörlés